Jeremiás siralmai

1 2 3 4 5


Fejezet 1

1 Jaj! de árván ül a nagy népû város! Olyanná lõn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lõn!
2 Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lõnek.
3 Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül õ a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözõje utólérte a szorultságában.
4 Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szûzei nyögnek, csak keserûsége van néki.
5 Elnyomói fõkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg õt az õ sok bûne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó elõtt.
6 És elhagyta Sion leányát minden õ ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erõtelenül futnak az üldözõ elõtt.
7 Emlékezik Jeruzsálem az õ nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden õ gyönyörûségérõl, a melyek voltak eleitõl fogva; mert az õ népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták õt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.
8 Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelõje megvetette, mert látták az õ mezítelenségét, õ maga pedig sóhajtoz és elfordul.
9 Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövõjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erõt rajtam!
10 Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sõt látta, hogy pogányok mentek be az õ szent helyébe, a kikrõl azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a a te községedbe.
11 Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!
12 Mindnyájatokat kérlek, ti járókelõk: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az õ búsult haragjának napján!
13 A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok.
14 Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erõmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik elõtt meg nem állhatok.
15 Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyûlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szûz leányát.
16 Ezekért sírok én; szemembõl, szemembõl víz folyik alá, mert messze távozott tõlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert gyõzött az ellenség.
17 Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.
18 Igaz õ, az Úr, mert az õ szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szûzeim és ifjaim fogságba menének!
19 Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de õk megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.
20 Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belsõ részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál!
21 Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te ezt cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!
22 Jusson elõdbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bûnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.




Fejezet 2

1 Jaj; de sûrû felhõt borított haragjában az Úr Sionnak leányára! az égbõl a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az õ haragja napján.
2 Elnyelte az Úr, nem kimélte Jákóbnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erõsségeit, a földre terítette; megfertõzteté az országot és fejedelmeit.
3 Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elõl, Jákób ellen pedig mint lángoló tûz emésztett köröskörül.
4 Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobbkezét, mint támadó, és megölt mindent, a mi a szemnek kivánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását.
5 Olyan volt az Úr, mint valami ellenség; elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, elrontá erõsségeit, és megsokasította Júda leányának a búját, baját.
6 És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az Úr a Sionon ünnepet és szombatot, és megútált haragja hevében királyt és papot.
7 Megvetette az Úr az õ oltárát, megútálta szent helyét; ellenség kezébe adá palotáinak kõfalait; zajt ütöttek az Úr házában, mint ünnepnapon.
8 Gondolá az Úr, hogy lerontja Sion leányának kõfalát; kiterjeszté a mérõkötelet, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és siralomra jutott a bástya és a kõfal, együtt búslakodnak!
9 Kapui besülyedtek a földbe, elveszté és összetöré annak zárait; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak. Nincsen törvény, sõt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.
10 A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejökre; zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejöket Jeruzsálemnek szûzei.
11 Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belsõ részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.
12 Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén.
13 Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szûz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger: kicsoda gyógyít meg téged?!
14 A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítõ prófétálásokat.
15 Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelõk; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyrõl azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?
16 Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el õt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!
17 Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitõl fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak.
18 Kiáltott az õ szívök az Úrhoz: Oh Sion leányának kõfala! Folyjon alá könnyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen.
19 Kelj fel, riadj éjjel, az õrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az Úr szine elõtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén.
20 Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az õ méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölessék-é az Úrnak szent helyén pap és próféta?
21 Az utczákon a földön fekszik gyermek és vén; szûzeim és ifjaim fegyver miatt hullottak el; öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kiméltél.
22 Egybehívtad mint valami ünnepnapra az én rettegtetõimet mindenfelõl, és nem volt az Úr haragjának napján, a ki elmenekült és megszabadult volna. A kiket dédelgettem és felneveltem, ellenségem emésztette meg õket!




Fejezet 3

1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.
2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
3 Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap.
4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.
5 Erõsséget épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.
10 Ólálkodó medve õ nékem és lesben álló oroszlán.
11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
15 Eltöltött enggem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.
16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.
18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.
19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!
20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.
22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!
23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!
24 Az Úr az én örökségem mondja az én lelkem, azért benne bízom.
25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.
26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
29 Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység?
30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.
31 Mert nem zár ki örökre az Úr.
32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.
33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;
36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.
39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért bûnhõdik.
40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.
43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.
49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.
51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.
56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.
57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.
64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.
65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!




Fejezet 4

1 Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.
2 Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.
3 Még a sárkányok is oda nyujtják emlõiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.
4 A csecsemõ nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.
5 Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.
6 Bizony nagyobb az én népem leányának bûnhõdése Sodoma bûnhõdésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.
7 Az õ názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.
8 De most feketébb az õ ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg õket az utczákon; bõrük csonjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.
9 Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, ezek pedig a mezõ termésének hiánya miatt.
10 Irgalmas anyák kezei megfõzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor.
11 Megteljesíté az Úr az õ búsulását, kiöntötte az õ felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.
12 Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.
13 Az õ prófétáinak bûne, az õ papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét ontották abban.
14 Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.
15 Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!
16 Az Úr haragja oszlatta el õket; többé nem tekint reájok, mivelhogy a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.
17 Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg.
18 Vadásztak lépéseinkre, úgy hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!
19 Gyorsabbak valának a mi üldözõink az égnek saskeselyûinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.
20 Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az õ vermeikben, a kirõl azt mondottuk: az õ árnyékában élünk a pogányok között.
21 Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, mert még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel.
22 Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged számûzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bûneidet.




Fejezet 5

1 Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Vizünket pénzért iszszuk, tûzifánkat áron kapjuk.
5 Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökbõl.
9 Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levõ fegyver miatt.
10 Bõrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szûzeket Júda városaiban.
12 A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek fahordásban botlanak el.
14 A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 Elestt a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékrõl nemzedékre!
20 Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú idõre?
21 Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettéb!